tudni

Hallgatói viszonnyal rendelkező fiatalok 15 éves kortól alkalmazhatók; igaz, 15-16 éves kor között csak szülői engedéllyel és iskolai tanszünetben, kizárólag nappali tagozatos diákként tudsz munkát vállalni. 15 éves kor alatt csak a külön törvényben meghatározott művészeti, kulturális vagy hirdetési tevékenységre lehet munkaszerződést kötni – ebben az esetben a szülő hozzájárulás mellett a gyámhivatal engedélye is szükséges. 16-18 éves kor között a diákok bármilyen módon vállalhatnak munkát: rendes munkaviszony mellett szakmai gyakorlat, megbízási jogviszony keretében közvetlenül, illetve iskolaszövetkezeten keresztül közvetve alkalmazásba léphetnek a vállalkozásoknál. 18 éves korodig fiatal munkavállalónak számítasz, tehát munkaidőd egy nap maximum 8 óra lehet és nem vállalhatsz éjszakai műszakot. 18 éves korod után már akár napi 12 órát is dolgozhatsz.

Abban az esetben, ha egymást követő két napon vállaltok munkát, az első napon ledolgozott utolsó- és a következő napon megkezdett első munkaóra között minimum 11 órának el kell telnie.
Ezen kívül a 6 órás munkaidőt túllépve napi 20-, a 9 órás munkaidőt meghaladva pedig további 25-, azaz napi 45 perc pihenőidő biztosított a számotokra.

Mostantól a hallgatói jogviszonyotokat nem az eddigi módon kell igazolnotok, hanem érvényes matricával ellátott diákigazolványotokkal tudjátok majd ezt megtenni, amelyet lefotózva vagy szkennelve kell eljuttatnotok hozzánk.

Hogyan?

iroda
Hogyan vállalhatok munkát az iskolaszövetkezetben

A munkavégzés előtt először be kell lépned az iskolaszövetkezetbe. Ezt személyesen teheted meg az UniWork Iskolaszövetkezet irodájában, vagy a honlapon regisztrálva.
A munkavégzés előtt a diákoknak szövetkezeti jegyet kell váltaniuk. Ezt az összeget az első fizetésedből vonjuk le, s a szövetkezetből való kilépésedkor visszakapod.    
Bármelyik munkára jelentkezhetsz, ha a munka feltételeinek eleget teszel.
A munkaviszony feltétele a szerződés aláírása. és a hallgatói jogviszony igazolása.

A munkavállalás menete

A szövetkezet által meghirdetett munkák közül szabadon választhatsz. A munkára elektronikus úton, megadott e-mail címen jelentkezhetsz. 
Az Iskolaszövetkezetbe történő belépés nem jelent automatikusan munkavégzési kötelezettséget, de amit elvállalsz, azt köteles vagy elvégezni.
Megéri korrekten végezni az elvállalt munkákat, mert ilyen munkavállalási feltételek mellett tudunk hosszútávon egyre jobb munkalehetőséget biztosítani Nektek.
A munka megkezdése előtt munkaszerződésedet alá kell írnod. A munkaszerződés aláírásával a szövetkezet és közted (a tagi jogviszonyon kívül) munkaviszony jön létre.
Az elvégzett munka után járó béreket havonta egy alkalommal bankszámlára utalással fizetjük ki. Ennek időpontja a munkavégzést követő hónap 10-e, ha ez munkaszüneti napra esik, akkor az ezt megelőző utolsó munkanap.

Mikor, Mennyiért?

2017. évben a minimálbér bruttó 733 Ft/óra (nettó 623 Ft/óra).
A nettó bér, a jogszabályban meghatározott levonások (személyi jövedelemadó, TB járulék, egészségügyi járulék, nyugdíjjárulék, munkaerő-piaci járulék) után megmaradó összeg. Tehát a nettó bér a bankszámládra érkező fizetésed! :)
Nappali műszak ideje: 06:00–22:00 óráig  
Éjszakai műszak ideje: 22:00–06:00 óráig  
Éjszakai bérpótlék 15%.

Powered by ChronoForms - ChronoEngine.com

Gyakran ismételt kérdések

Hogyan vállalhatok munkát az UniWork Iskolaszövetkezeten keresztül?
Aktuális munkáinkról érdeklődj személyesen az irodában, vagy a kapcsolatok menüpontban megadott elérhetőségek valamelyikén!
Mi a különbség a diákszövetkezet és az iskolaszövetkezet között?
Egyáltalán semmi! Míg régebben a diákszövetkezet megnevezés volt használatos, most az iskolaszövetkezet.
Milyen munkákat vállalhatsz?
Egész évben számtalan munkalehetőséggel állunk a diákok rendelkezésére, legyen szó akár egy-két napos, vagy több hónapos, délelőtti, délutáni vagy éjszakai munkáról.